Címke: verseny

A card show ereje a versenyeken

Kis nevezési díjú versenyeken az egyik legfontosabb rész a FT körüli vaklopások. Ahhoz, hogy minél több vakot tudjunk zsákmányolni fontos, hogy egy „őszinte”, minél feszesebb imaget építsünk fel mire a vakok olyan nagyokká válnak, hogy az ellopásuk értéke felértékelődik.

Ahhoz, hogy minél „őszintébb” imaget építsünk ki, fontos, hogy amíg kicsik a vakok addig látványosan ne lopjunk vakokat, próbáljuk elkerülni, hogy mutatásra kerüljön a sor ha besült egy bluffunk, és amikor erős lappal PFR élünk, kör fold esetén mutassuk meg.

A verseny kései szakaszában, FT előtt és Ft-n is mutogassuk amikor erős lappal emeltünk és körfold érkezett rá.Főleg amikor short handed asztalok alakulnak ki, drasztikusan meg kell emelnünk a vak lopási kísérletek számát, természetesen addigra már feltérképeztük az ellenfelek vakelengedési potenciálját (vv-nvv értékeket.)

Verseny HU szakaszában szintén alkalmazzuk.

A gyenge-közepes játékosoknál észveszejtő hatékonyságú az erős lapok mutatásával megtámogatott feszes „őszinte” image kiépítése, de még az erősebb ellenfeleinkre is hathat ez a módszer, persze az erősebb ellenfelink közül lesz aki kiszúrja,hogy amikor nem mutatunk,akkor valami szarral emelgettünk. Ezért nagyobb buy-in -u versenyekre , ahol több az erős ellenfél már nem biztos, hogy kifizetődő lesz ez a módszer, és akár visszafelé is elsülhet, miszerint lelepleződünk az erősebb versenytársak előtt.

PFR 2,5bb

-Versenyen amikor az átlag 80BB alá megy akkor 2,5BB emelés a jó egészen a 15BB saját stackig, mert
-ha nem jön be kisebb a bukó mint 3BB emelésnél, de ugyanolyan komolyan veszik mint a 3BB emelést. A
-legtöbben 2BBt emelnek csak , annál komolyabban veszik, és jobb lesz a bluff pozíció . + könnyebb vakot lopni is 2,5BB-vel.
-2BB-t még többen megadják vakról.
-Shortok vaklopására ellen a 2BB is hatásos,
-25-30BB+ stacknél, vaklopáshoz a 2,5BB az ideális.

*Kis buy-in -ű versenyeken működik

Kis pocket párok (99 alatt) versenyen:

Biztos vagyok benne, hogy az alábbi észrevételeim megosztó lesz. Segítsd a póker közösséget azzal, hogy leírod, szerinted melyik pont nem helyes vagy nem pontos. Következzenek az én kis-közepes pocket pair észrevételeim ahogy versenyen játszom meg őket:

-A verseny elején kis párokat Ep csak deepstack játszom meg set mining -ként (azaz olcsón bemenni minél több ellenfél ellen setet remélve amire kb 10% esély van), mivel később már nincs implied odd-sa a setminingnak. 

-Flop előtt allin általában akkor megyek, ha már pot commited vagyok,mert legjobb esetben is pénzfeldobás, rosszabb esetben magasabb pocket van kint. (Néha menne a lopás vele, és néha coin flipet is behúzna, de ha sokszor betoljuk kis pockettal deepstack, akkor szinte garantáljuk a kiesést)

-Allin csak akkor megyek kis pocketeck-el ha már super short ( azaz 10bb alatt ) (Tudtad, hogy a kis pocketek preflop allin szituációkban kevesebb mint 50% ban nyernek? Versenyen elég 1-2 deep allint bukni, hogy vége legyen. ).

-A kis pocketek shortos vaklopásra jók finaltabe -n mert valószínüleg dobnak ,de ha mégse akkor van meg talán a pénzfeldobás szituációnk. DEEPEN SOHA CSAK 10 bb alatt SHORTKENT

-A verseny közepén- végén jók bluff lapnak azaz kicsit beemelni velük és ha kis lapok jöttek akkor az ellenfelet talán nem találta el. Ha egy nagy lap jött, óvatos bluffel lehet próbálkozni. (verseny elején nincs értelme bluffolni,mert nagyon alacsonyak a vakok) (verseny elején nem bluffolok, mert egy valuebetes , őszinte image kiépítésre törekszek, és a vakok még annyira kicsik, hogy sok értelme nem is lenne kis potokért elcseszni az őszinte imaget)

Hellmuth verseny stratégiája

Az alább olvashaló Helmuth verseny tippek egy kezdő számára tökéletes iránymutatás lehet. A blogom következő cikkeiben kifejtem részletesen, hogyan érdemes játszani bizonyos szituációkban a versenyeken. Kezdésnek a sitandgoplanet.com oldalán megjelenő fordítást ajánlom bevésésre.

Phil Hellmuth pókerverseny stratégiája – A korai szakasz

  1. Játsz türelmesen: Használd arra a korai szakaszt, hogy megismerd az ellenfeleid emelési mintázatát (betting pattern) pl vajon kezdeményeznek, vagy check-raise-elnek erős kezekkel, vagy hogy játszanak meg húzólapos helyzetekben, mint például a flush draw). Ne keveredj bele semmibe erős kéz nélkül a korai szakaszban. 
  2. Ne lopj vakokat! Amíg kicsik a vakok, nem éri meg a kockázatot a vaklopás. Maradj türelmes és igyekezz kiépíteni egy feszes (tight) játékosképet magadról, ami majd a verseny későbbi szakaszaiban fog jól jönni. 
  3. Játszd meg a kapcsolódó egyszínű lapokat és ászokat azonos színű kisebb lappal: Ezek a kezek kiváló feltételes esély (implied odds) potenciállal rendelkeznek nem-emelt potok esetében. Amikor belimpelsz, és kifogsz egy ütős flopot, nagy potot vihetsz el. Hellmuth azt javasolja, ne játszd meg ezeket a handeket, ha potban emelés is vannak – túl drága lehet, hogy nyereséges legyen.

Phil Hellmuth pókerverseny stratégiája – A középső szakasz

  1. Vak lopás: Amikor az ante megjelenik kötelező tétként, előkerül egy jobb matematikai érv a hátsó pozícióból indított vaklopás mellett. Azzal az összeggel, amit nyersz, az antékkal együtt, a kockázat/jutalom arány már jobb. (Az ante-t minden játékos beteszi osztás előtt, így a kis- és nagyvakkal együtt komoly kassza alakul ki már preflop.) 
  2. Állíts csapdákat: Agresszív játékosokat jól be lehet húzni a csőbe, ha időnként dobsz az ő keménykedő emelésükre. Ez lehetővé teszi számodra, hogy elvedd az összes chipjüket, amikor szuper kezet csinálsz – néhány kisebb pot feladása megtérül, amikor olyan ellenféllel kerülsz szembe, aki az összes zsetonjával próbál blöffölni, hogy téged kitoljon a leosztásból. 
  3. Kisstack stratégia: Ez a vak lopásokat és a duplázási próbálkozásokat jelenti. Push-olni átlagosnál jobb (de nem monster) handekkel a hátsó pozíciókból, ha mindenki dobott. Az elképzelés itt az, hogy igyekezz visszanyerni egy életképes stacket – máskülönben a kiesésed kockáztatod! 
  4. Nagystack stratégia: Hellmuth itt a kisstack stratégia ellentétét mutatja be. Játsz türelmesen és várj a nyereséges helyzetekre. Az a lényeg, hogy vigyázz a stackedre – ám ha az asztal különösen passzív, az emelés szintén egy jó opció.

Phil Hellmuth pókerverseny stratégiája – A késői szakasz + a bubble

  1. Emelj! Amikor a buborék közeleg sok ellenfél vált szuper-feszes stílusra, inkább bedobja lapjait, hogy biztosan bekerüljön a fizetős helyekre. Az emelések olyan gyakran fogják elvinni a vakokat és az ante-kat, hogy megéri a kockázatot. 
  2. Fáradt játékosok és a read: Amikor az ellenfelek fáradnak, könnyebben lehet őket olvasni. Igyekezz figyelni ezekre a jelekre, különösen amikor egy fáradt játékos túlvállaja magát nagy emelésekkel és megfelelő kezek nélkül. 
  3. Az utolsó asztal buborék: Tudj arról, hogy van egy második bubble is, épp a verseny döntő asztala előtt. Itt a résztvevők megint szorosabbra veszik a játékot, hogy legalább a 9.-10. helyre bekerüljenek – használd ki a lehetőséget és lopd el a vakokat és az ante-kat!

Phil Hellmuth pókerverseny stratégiája – Az utolsó asztal

  1. Tedd az ellenkezőjét annak, amit az ellenfeleid tesznek: Ha az utolsó asztalnál az ellenfeleid nyugodtan hátradőlnek várva, hogy feljebb kerüljenek, akkor te légy agresszív, hogy elvidd a vakokat és az ante-kat. Ha aktívan igyekeznek duplázni, hogy elérjék az utolsó három hely valamelyikét, akkor te dőlj hátra és várj egy erős handre, amivel kiejtheted őket! 
  2. Dönts! Ha kicsi stackkel ülsz az utolsó asztalnál, gyorsan kell döntést hoznod. Megindulsz és próbálsz több zsetont szerezni annak érdekében, hogy benne légy a top 3-ban vagy türelmes maradsz és kivárod, hogy egy-két hellyel beljebb kerülsz? Hogy melyik lehetőséget választod, függ a kifizetési struktúrától, az ellenfelek akcióitól és a stackek méretétől. 
  3. Játék kevés ellenfél ellen: Amikor három, majd csak két játékos marad a read nagyon fontossá válik. Ha egyik szemed mindig az emelési és a megadási tartományon tartod végig az utolsó asztalnál zajló játékban, akkor nagyon sok fontos információhoz jutsz. Ne feledd, igazítsd a saját kéz követelményeiden, ha már csak kevés ellen kell játszanod, lazulj fel, játssz meg több kezet.

Forrás: http://www.sitandgoplanet.com/